Hitünk

Apostoli hitvallás:

              Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,

mennynek és földnek Teremtőjében.

És Jézus Krisztusban,

az Ő egyszülött Fiában,

a mi Urunkban,

aki fogantatott Szentlélektől,

született Szűz Máriától,

szenvedett Poncius Pilátus alatt;

megfeszítették, meghalt és eltemették.

Alászállt a poklokra,

harmadnapon feltámadt a halottak közül,

fölment a mennybe,

ott ül a mindenható Atyaisten jobbján,

onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.

Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,

a szentek közösségét,

a bűnök bocsánatát,

a test feltámadását

és az örök életet. Ámen.

Nicea-konstantinápolyi hitvallás:

HISZEK AZ EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idők kezdete előtt.
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű, és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett, és eltemették.
Harmadnapra föltámadott az Írások szerint,
fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától származik*,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút.
Ő szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, egyetemes és apostoli Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet. Ámen.

*Ortodox keresztény testvéreinkhez hasonlóan az Apostoli Hitvallás eredeti szövegét használjuk, tehát nem szerepel benne a hitvallásba a nyugati egyházban utólag betoldott ún. “filioque” (“és a Fiútól” – azaz hogy a Szentlélek a Fiútól is származik). A “filioque” ugyan dogmatikailag nem téves, de az egyetemes Egyház konszenzusa nélkül került a nyugati egyház által használt szövegbe.

Szentségek:

- Keresztség

- Bérmálás

- Eucharisztia

- Bűnbocsánat

- Betegek kenete

- Egyházi rend

- Házasság

Az Utrechti nyilatkozat (1889. szeptember 24.)

Az Utrechti nyilatkozat ugyan nem bír hitvallás rangjával, de az ókatolikus teológia alapdokumentuma.

In nomine ss. Trinitatis.*

Johannes Heykamp, Utrecht érseke,

Casparus Johannes Rinkel, Haarlem püspöke,

Cornelius Diependaal, Deventer püspöke,

Joseph Hubert Reinkens, a német ókatolikus egyház püspöke,

Eduard Herzog, a svájci kereszténykatolikus egyház püspöke

ezernyolcszáznyolcvankilenc szeptember huszonnegyedikén, a Szentlélek kegyelmének kérésével az utrechti érseki lakásban összegyűlve, a következő nyilatkozatot bocsátják ki

a katolikus egyházhoz.

Az ugyancsak aláírását adó utrechti érsek meghívására tárgyalás céljából összegyűlve úgy határoztunk, hogy ezentúl időnként találkozni fogunk közös ügyek megtárgyalására, segítőink, tanácsadóink és teológusaink bevonásával. Célszerűnek tartjuk, hogy ezen első találkozásunkkor egy közös nyilatkozatban röviden összefoglaljuk az egyházi alapelveket, amelyek alapján eddig püspöki szolgálatunkat intéztük és a jövőben is intézni fogjuk, és amelyeket egyéni nyilatkozatokban ismételten alkalmunk volt kinyilvánítani.

1. Ragaszkodunk az óegyházi alapelvhez, amelyet Lerinumi Vince ebben a mondatban fejezett ki:  “Id teneamus, quod ubique, quod semper, quod ab omnibus creditum est; hoc est etenim vere proprieque catholicum.”** Ezért ragaszkodunk az óegyház hitéhez, ahogyan az az egyetemes hitvallásokban és az első évezred osztatlan egyháza egyetemes zsinatainak általánosan elismert dogmatikai döntéseiben kinyilvánítva van.

2. Elvetjük az 1870. július 18-ai vatikáni dekrétumokat a római pápa tévedhetetlenségéről és egyetemes püspökségéről avagy egyházi teljhatalmáról, mivel ellentmondásban állnak az óegyház hitével, és lerombolják az óegyházi alkotmányt. Ez azonban nem gátol meg minket abban, hogy elismerjük a történelmi primátust, ahogyan azt több egyetemes zsinat és az óegyház atyái Róma püspökének mint primus inter paresnak*** tulajdonítottak az első évezred egész egyházának hozzájárulásával.

3. Ugyancsak elvetjük IX. Piusz 1854-es nyilatkozatát Mária szeplőtelen fogantatásáról, mivel nincsen megalapozva a Szentírásban és az első évszázadok hagyományában.

4. Ami a többi, az utóbbi évszázadokban a római püspök által kibocsátott dogmatikai dekrétumot, az Unigenitus és az Auctorem fidei bullát, az 1864-esSyllabust stb. illeti, elvetjük ezeket, amennyire ellentmondásban állnak az óegyház tanításával, és nem ismerjük el mérvadónak. Ezenfelül megújítjuk mindazt a tiltakozást, amelyet Hollandia régi katolikus egyháza a korábbi időben Rómával szemben már kifejezésre juttatott.

5. Nem fogadjuk el a Trienti zsinat egyházfegyelmet illető döntéseit, és dogmatikai döntéseit csak annyiban fogadjuk el, amennyiben azok az óegyház tanításával megegyeznek.

6. Mérlegelve, hogy a szent Eucharisztia a katolikus egyházban kezdettől fogva az istentisztelet közzéppontját képezi, kötelességünknek tartjuk azt is kinyilvánítani, hogy sértetlenül, teljes hűségben megőrizzük az Oltáriszentségre vonatkozó ősi katolikus tanítást, mivel hisszük, hogy Magának a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak testét és vérét vesszük magunkhoz kenyér és bor színe alatt.

Az eucharisztikus ünneplés az egyházban nem folytonos megismétlése vagy megújítása az engesztelő áldozatnak, amelyet Krisztus egyszer s mindenkorra bemutatott a kereszten; de áldozati jellege abban áll, hogy annak maradandó emlékezete és a földön végbemenő valódi megjelenítése Krisztus azon egy áldozatbemutatásának a megváltott emberiség üdvére, amelyet a Zsidókhoz írt levél 9. fejezetének 11. és 12. verse szerint Krisztus a mennyben folytonosan bemutat, azáltal, hogy Ő most Isten jelenlétében megjelenik értünk (Zsid 9, 24).

Mivel Krisztus áldozatának vonatkozásában ez az Eucharisztia jellege, az egyúttal megszentelt áldozati lakoma is, melyben az Úr testét és vérét magukhoz vevő hívők közösségben vannak egymással (1Kor, 10, 17).

7. Reméljük, hogy a teológusok fáradozásainak köszönhetően az osztatlan Egyház hitéhez való ragaszkodás mellett sikerülni fog megegyezést elérni az egyházszakadások óta keletkezett különbségek tárgyában. Intjük a vezetésünk alatt álló lelkészeket, hogy az igehirdetésben és tanításban a lényegi keresztény hitigazságokat hangsúlyozzák elsősorban, amelyeket az egyházilag elkülönült felekezetek közösen vallanak; a még meglévő ellentétek megtárgyalásakor az igazság és a szeretet mindennemű megsértését gondosan kerüljék el, és egyházközségeink tagjait  szóval és példával oly módon vezessék, hogy másként hívőkkel szemben úgy viselkedjenek, ahogyan az megfelel Jézus Krisztus szellemiségének, Aki mindannyiunk Megváltója.

8. Hisszük, hogy a Jézus Krisztus tanításához való hűséges ragaszkodás által, elutasítva minden az emberek bűne miatt ezzel vegyített tévedést, minden egyházi visszaélést és hierarchikus törekvést, szállhatunk szembe legeredményesebben a hitetlenséggel és a vallási közömbösséggel, korunk legrosszabb betegségével.

Kibocsátva Utrechtben, 1889. szeptember 24.

Johannes Heykamp.
Casparus Johannes Rinkel.
Cornelius Diependaal.
Joseph Hubert Reinkens.
Eduard Herzog.

* A Szentháromság nevében.

** ”Ahhoz ragaszkodjunk, amit mindig, amit mindenütt, amit mindenki hitt, ugyanis ez az, ami valóban és jellemzően katolikus.”

*** Első az egyenlők között.